Művészet és az életvilág viszonya

Vagyis: mit ábrázol a művészet? – a művészetfilozófiák alapkérdése.

A művészet és a valóság viszonyára kérdező esztétikák válaszait két csoportra oszthatjuk:

 

a mimézis elmélet                                                   a konstrukciós elmélet

(Klasszikus) Platón, Hegel,Lukács –                    modern/avantgarde: Adorno

a valóság re-prezentációja                                    a művészet: ellenvilág: álom, vízió

passzív befogadót tételez fel                               aktív alkotót és  befogadót igényel

a valóságot adottnak veszi,                                 A világot ő találja fel: rejtvény,

 

A klasszikus gyengéje: naturalizmus       Az avantgarde gyengéje: önkényes is

lehet

 

A két elmélet együtt tudja leírni a művészeteket: csak két szélső pólust alkot, az esztétikák hol az egyik, hol a másikhoz húznak inkább.

 

A mimézis elv (részletesebben:) Mimézis: platóni-arisztotelészi fogalom – korszerű jelentése: eprezentáció, (sokáig tévesen utánzásként fordították. (Szt.Ágoston: imitátio rerum.) Az ember mimetikus igényéreépül (utánzás, öröm a valóság “képszerű” felismerésében) De ez csak kiindulópont. A re-prezentáció: újra jelenvalóvá tenni – a valóságot: nem úgy, ahogy van-volt, időben-térben másképp, áttételesen. (mágikus, vallási eredete.) Ezen túl a művészet nem a valóságot, hanem a hozzá való viszonyunkat fogalmazza meg: értékeli az ábrázoltakat, s az ehhez való befogadói viszont.

 

Központi fogalma: a szimbolizáció. Szimbólum több szintű: van betűszerinti értelme és átvitt jelentése (ami sokféle lehet egyszerre) Ld: Ricoeur: A nyelvről, szimbólumról In: A hermeneutika elm. I. Szeged, 1987.) Goethe: az általánost a különösben ábrázolni, szemben az allegóriával, ahol a különös felszívódik az általánosban. A Freud-i szimbolum-elmélete szerint a társadalmilag tabu alá vont vágyak elfojtódnak, és tudattalanná válnak (cenzúra) és ott mint álomképek, szimbolikus kifejezést kapnak. A művész. szublimál (képeket alkot az elfojtottból). A típus: pl. Örkény Tóték Őrnagya.

A mimetikus esztétika fogalmai még: az intenzív totalitás, eredetiség és az művészet antropomorf jellege (minden mítosz antropomorf: a Nap vagy a szél emberszerű alakot kap, – a művészetben is.

 

A konstrukciós-elv. Abból indul ki, hogy a “valóság” nem csak „van”, hanem mi is csináljuk. Ez a köznapi konstrukció, amiből a művészet is építkezik. Eszközei: a nyelv (megnevezés, szemantikai mező, szerepek, sémák, pl. közmondások, előítéletek, melyek átalakítják azt ami “van”. (Erről: Berger-Luckman: A valóság társadalmi felépítése, (Tudásszociológiai értekezés) Jószöveg kiad. 1998. Vagyis, amikor a művész „konstruál”, – valami olyan módszert használ, amivel a hétköznapi életben is élünk -– csak  magasabb szinten, – nem banális módon.

 

A művészi konstrukció:ellenvilág” teremtése. Létrehozni egy olyan világot, ami nincs a valóságban, de igazabb, mint az, ami ott van. Ráadásul szembe is állítható azzal, amit életvilágnak neveznek. (Alfred Schütz: „lehetséges világok”: álom, mese, fantázia világai) jobbat, érdekesebbet. Olyat teremt, ami még nincs. Elemeit persze a való életvilágból veszi, de úgy rakja össze, hogy más lesz. (mese, fantasztikus irodalom, szürrealizmus,.)

 

Fókusza: a metafora. “Olyannak látni, mint…”. (Az üveg “nyaka”: nem mondja meg mi, csak behelyettesít valamit, ami jobban világítja meg, miről is van szó!) Ricoeur: Az élő metafora, 2007.) Mint műalkotás:önmagán belül legyen igaz, (s nem azért, mert hasonlít valamire. Rendelkezik bizonyos mitologikus hatással (pl. Borges vagy Kafka novellái, Bunuel filmjei) A konstrukciós elvet az avantgarde képzőművészet használja igazán.

Az egyes művészi korokban mind a két elv érvényesül, csak hol a mimetikus, hol a konstrukciós elv a domináns. De a másik is jelen van. (Ld. pl. Swift: Gulliver, Bulgakov: Mester és Margarita, vagy Tarkovszkij filmjei, )

Advertisements