Merleau Ponty – a kétértelmű

Felszívtuk magunkat német filozófiával/szociológiával (Heidegger, Habermas, Gadamer et alia) – ami nem baj, csak olykor csodálkozunk, hogy van angol is, meg francia is. Mint mostanában, mikor valahogy visszaköszön a Sartre-kör, meg hogy divat lett Deleuze, Lévinas, Bachelard és Baudrillard. Jéé!, – mondjuk. Most meg itt van Merleau-Ponty, – mondjuk ő régebbről. Persze nem ezekkel a most megjelent dolgozatokkal lett menő – hanem a Phenomenologie de la perception-nal, meg azzal a törekvésével, hogy ő is a test-lélek szétválasztásának visszacsinálásán fáradozott (nincs ilyen kettősség), és egy pár ma köznyelvi fogalomnak lett apja. Mint pl. a kétértelműség dicséretének. „A filozófus arról ismerszik meg, s hogy nála egymástól elválaszthatatlan az evidenciára való törekvés és a kétértelműség méltánylása.” A le nem fixált, el nem koptatott gondolaté. A pólusok között ugráló, azokat összekötni akaró szellemé.

         Igaz, akkor ez valahogy sikk volt. (Simone de Beauvoir is írt egy esszét Pour une morale de l’ambiguité” címmel). Mert semmi sem volt egyértelmű, netán végleges, sőt. Ma ugyan elképzelhetetlen, de akkor – ötvenes évek eleje – kéznyújtásnyira látszott egy atomháború – azaz a világvége.) Ráadásul a kétértelműség az emberi szabadság záloga – Sartre-nál. Merleau-Ponty is ebben a cipőben jár, csak másképp (akkoriban még a Sartre-klub tagja, de ’51-ben kilép onnan…). Nála a kétértelműség nem morális, hanem egzisztenciális fogalom: hiszen múlt és jövő között élünk, ezért bármi, amit „most” csinálunk, csak eredménye révén – tehát holnap – kapja meg végső formáját. Vagyis, mondja Merleau-Ponty, kétértelmű. Innen persze általánosítja a fogalmat, minden cseppfolyós – ez a termékenység maga.

         Hegeliánusként fenomenológiában utazott (Husserl nyomában), de meg volt az a képessége, hogy le tudta fordítani a szakma bonyolult terminusait a köznapi használatra. Példával: a látás fenomenológiája azzal foglalkozik, hogy nincs gondolkozás ÉS látás, hanem a látás már gondolati művelet. Egy ember megy el az ablakom alatt, – én azonban (tényszerűen) csak a kalapját, kabátját, cipőszerűséget veszek észre, mégis azt „látom”, hogy ez egy ember. Ami a látás gondolati aktusa.

        

Advertisements