Kína megfordítja a globalizációt

Az EU 2005 januárjától liberalizálta a textilpiacot, – megengedte, hogy Kína annyi nadrágot, fuszeklit és melegítőt hozzon be, amennyit csak akar – pár hónap alatt 180%kal nőtt az EU Kínából eredő importja – kiderült, hogy Európa nem bír megbirkózni ekkora teherrel. Jobb volt a kvóta rendszer – mondják egyelőre csak a szakmában, de fogják mondani másutt is. Kína termelési volumene- már csak az ország nagyságánál fogva is – félelmetes, ha ez rázúdul Európára, nemcsak butikok, nagykereskedők és a textilgyárak, csuknak be, de munkahelyek ezrei szűnnek meg. Ugyanez – bár nem ilyen drámai mértékben – történik Amerikában is, ahol Kína első számú importőr – s ott is viszi el a munkahelyeket.

De nemcsak a textilpiacon ez a helyzet, hasonló fejleményeket láthatunk az elektronika terén is. Ugyan nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva leállították az IBM eladását, csakhogy Kína (Tajvannal együtt) már ma is a világ legnagyobb laptop gyártója, a teljes számítógép palettán ma a negyedik a világranglistán. Kínában ma több VW-t gyártanak, mint Németországban, és titokban szó van arról, hogy Kína felvásárolja az egyelőre működő tőkeként szereplő német cégeket: az autógyártásban is be akar kerülni az első tíz közé – és nemcsak a hazai piac ellátására gondol, hanem be akar törni Európába és Amerikába is. És már 2005-végére le fogja körözni Németországot az autógyártás volumenét tekintve. Vagyis: nemcsak a „rongy”-szakmában, hanem a 21. század egy-két vezető iparágaiban is ott van a lába az ajtóban.

Felőlünk tekintve ugyanakkor, bizony véres egy verseny ez. Az európai liberalizálás – éves szintre vetítve – kb. egy millió munkahelybe került. Véres verseny, mondtam, -bár a neve ismerős: globalizáció. Csak ezúttal fordított irányba látjuk mozdulni az újkapitalizmunak ezt a gőzhengerét. Az áruk, a pénz, az információ és az emberek szabad áramlása – mondja a globalizáció light szlogene, – igen ám, de eddig Amerika (a legfőbb centrum-ország) volt a vezérlőpult, és onnan dirigálták, hogy mi történjen a periférián, azaz Kelet-Európában, a fejlett és fejlődő országokban, és a Távol-Keleten. Eddig a globalizáció a fejlettek diktátumát jelentette a fejlődők felett, – irány a centrumtól a periféria felé. Most viszont a periféria visszavág, és ezzel megfordítja a globalizáció irányát. Mert Kína ugyanazokat az eszközöket használja (az áruk, a pénz, az info szabad áramlása), mint a centrum országok a globalizáció előző fázisában, csak – nagyságánál, termelőkapacitásánál fogva -rémesebb következményekkel. Fordul a trend: tíz év se kell hozzá, és Kína fogja diktálni, hogy mi legyen Európában (és kisebb, mértékben de Amerikában is…) A globalizáció most a fejlettek ellen fordul.

Mondják, hogy amit Kína csinál az dömping. És valójában drasztikus áraikkal tönkre vágják az európai piacokat, ha megjelennek. Csúnya dolog az ilyesmi? Bizony az. Megfelel a piac abszolút hatalmának? Megfelel. Ilyesmi lehetett az is, mikor az amerikai-európai multik megszállták a távol-keletet, letarolták az ottani piacokat. A lényeget illetően most valami hasonló történik, csak éppen a fejlett országok ellenében. Európa nem tud olcsóbban termelni, azaz nem képes piaci eszközökkel védekezni, ezért kénytelen lesz ismét bevezetni a kvóta rendszert, – egy-egy országból, és meghatározott termékekből csak bizonyos, korlátozott mennyiséget lehessen behozni. Ez a lépés viszont ellentétes a szabad kereskedelem, a WTO elveivel, és persze az EU alapszabályával. Ha viszont Európa nem nyúl ilyen drasztikus eszközhöz, akkor el kell viselnie, a leépítést, térfoglalást, vagyis a piaci diktátumot. A globalizáció működik, csak éppen fordítva, mint eddig: most a korábbi irányítókat, a vezető tőkés országokat veti alá.

A Mennyei Birodalom a globális pénzpiacon

A globalizációs trend visszafordításának legveszélyesebb eszköze Kína pénzpiaci szerepének tervezett megváltozása, vagyis a kínai valuta, a jüan felértékelése. Elvben régóta esedékes, az elmúlt hónapokban mintha elő is vették volna ennek terveit. (Legalább is az FT ilyen háttér információkra hivatkozik.) Ha bevezetik, akkor tényleg Kína fogja vezényelni a globalizáció következő menetét. A következőkről van szó: a jüan tartósan a dollárhoz van kötve. (egy dollár = 8.28 jüan.) Igen ám, de a dollár az elmúlt másfél évben rengeteget vesztett értékéből, – (szakértők szerint 25%- 30%-ot), így a névleges érték mögött a jüan is kevesebb értéktartalommal bír. Ez teszi lehetővé, hogy Kína olcsón tudjon exportálni, főképp Amerikába. Eddig Kínának megfelelt ez az állapot: segítette exportját. Emellett Kína volt az amerikai államadósság legfőbb finanszírozója: hitelezett Amerikának, mikor az amerikai kereskedelmi (és államháztartási) deficit) óriásira nőtt – csak azért, hogy az amerikai vásároló ne érezze meg e deficit gazdaság terhét és vásároljon. Tehát Kína fizet, hogy az amerikaiak vásárolják a kínai termékeket. Ennek fejében viszont óriási dollártartalékai halmozódtak fel (kb. 840 milliárd), ami a központi bankban hever és a dollár csendes értékvesztésével folyamatosan romlik. Ezért kellene felértékelni a jüant (legalább részben felmondani a dollárhoz kötött valutapolitikát.)

A helyzet abszurduma, hogy Amerika már legalább két éve követeli Kínától, hogy értékelje fel valutáját – azaz állítsa le hatalmas, Amerikába irányuló árudömpingjét. A dömping feltartóztatás rendben is lenne, de mintha Amerika nem számolna a jüan felértékelés egyéb – rémes – következményeivel. Először is: ha már nem kell igazodni a dollárhoz, Kína piacra dobná dollártartalékainak felét, harmadát – egy ilyen hatalmas eladási hullám óhatatlanul levinné a dollár-árfolyamokat. Vagyis olyan folyamatok indulnak be a világ pénzpiacain, melyek végét nem lehet előre látni. Másodszor: Kína ma abban a helyzetben van, hogy ha leértékeli valutáját, akkor ezzel a dollár hivatalos leértékelését is ki tudja kényszeríteni. Legalább is jelentős nyomást tud kifejteni a leértékelésre. (Fred Bengsten, a washingtoni Institute of International Economics igazgatója szerint a dollár kb. 20% van felértékelve odahaza és a világpiacon, V.ö. Der Spiegel: 2005. Nr. 13.) – ezt a lufit pukkasztaná ki a kínai árfolyam-politika megváltoztatása. Ilyen még nem volt a történelemben: egyetlen külföldi hatalom sem tudta lényegesen befolyásolni a zöldhasú árfolyamát.) A dollár leértékelése viszont azonnali kamatemelést von maga után, a magasabb kamatok viszont fékezik az amerikai gazdaságot, a hatalmas hitelállomány 20%-a befuccsol (pl. leáll a házépítési boom, amit nagyrészt hitelből finanszíroztak, de magasabb kamat mellett már nem tudják vállalni.)

A globális pénzpiac szempontjából is veszélyeseket hordoz a jüan-politika változtatása: ha ugyanis Kína eladja dollár-tartalékait, a többi ázsiai ország is követi példáját – ami tovább csökkenti a dollárárfolyamot, a nemzeti bankok tartalék-valutái más pénznembe tevődnek át (pl. euróba), mindez némi pénzpiaci kavarodást idéz elő. Akár hogy is nézzük, Kína jó pár globális ütőkártyával rendelkezik. Pusztán az a kérdés, hogy vajon mikor határozza el magát e lépésre. Mert a kínai vezetés azt is érzi, hogy egy ilyen húzás ugyan megrengetné a globális pénzpiacot, de a kavarodás Kínára is visszaütne, és ma még senki se tudja, mi lesz, az adok-kapok egyenlege. Emellett nagy a konzervatív ellenállás is: eddig bevált a fix dollár/jüan árfolyam. Lehetett vele kereskedni. Ma már ez kevés, ráadásul nagyot lehet vele veszíteni. Ezért a reform-vonal a liberalizálás mellett van. Kettőjük csatája most ér a döntőhöz. Ha a reformpártiak győznek és bekövetkezik valaminő felértékelés (részleges, vagy teljes elszakadás a dollártól), akkor Amerikának is kell lépnie, de egy ilyen húzásnak az egész pénzvilágot megrázó hatása lenne.

Persze: a kínai reformerek (meg a nemzeti bankosok) azt is tudják, hogy egy ilyen nagy volumenű lépés Kína számára is számos veszélyt hordoz, ezért is a halogatás, kivárás. Egy több ezer éves birodalom ráér. És óvatos.

(2005)

Advertisements