Az IT deficitje

Előbb a szén és gőz, aztán az elektromosság, most meg az információ repíti a világot újabb és újabb forradalmakba. Mert az információs társadalom (IT) nem azt jelenti, hogy több hírt kapunk, több fülesre kell figyelnünk, hanem elsősorban azt, hogy az IT húzó iparággá, gazdaságot meghatározó szerkezetté fejlődött. A telefónia egyre kevésbé jelenti a táv-beszélgetést, a dróton és rádión, szateliten és üvegszálon adatcsomagok repülnek, filmek és video-riportok közlekednek, s vele a tévé-szakma és komputer is bekapcsolódik a nagy műsorba (és üzletbe). Az információs technika, mint üzletág a komputertől a hálózati rendszerekig, óriási polipként öleli magához a mai üzleti kultúrát, nap mint nap újulva, s egyre több halottat hagyva maga után. Az adatok fel- és megdolgozása, tárolása, továbbítása, óriási versenyágazat lett, – az adatvilág dinamikája milliárdos biznisz. Mert az üzleti életben is az információ lett a legfontosabb árucikk, egy-egy füles „értéke” milliárdokban mérhető, a komplex infó-háttér nélkül mozdulni se tudna a piac. A tőzsdéket ennek az iparnak részvényei repítik. És akkor még itt a „háttér közeg”: rádió és tévéállomások, csatornák tömege, on-line és off-line szolgáltatások, reklámok, képek, újságok/magazinok, – s velük-bennük a mindent elborító adatszemét. S végül az Internet, mint külön földrész – világháló, ami egyesek számára már egy új társadalom-típus. (Ld. Manuel Castels: The Network Society).

Minden erről szól, akár tudsz róla, akár nem: része vagy, nem kerülheted ki, legfeljebb később esik le a tantusz: miről maradtál le, s hol sebesültél meg, vagy hogy mitől megy olyan jól egy pár évig. Kitárult a világ, egy gombnyomással olyan tudásanyag áll rendelkezésedre, amiről korábban nem is álmodhattál. Mindez hihetetlen sebességgel. A kis faluban, ahová hétvégeken lejárok, arról folyik a vita a vegyesboltban, hogy miért nem lehet rákapcsolódni az Internet hálóra. A jelenlegi rendszer – telepített rádiós telefon – az Internethez nem elég gyors, különben is állandóan bont. És már vannak egy páran, – fiatalok – akik azon dolgoznának, ha lehetne. El is mentek valamelyik MATÁV-központba, kiverték a balhét, de semmi se történt. Gondoltad volna akár pár éve is, hogy az isten háta mögött a Netscape-ről fognak vitatkozni a kricsmiben? Ez tényleg forradalom. 

És mégis az IT nemcsak az előrehozott 21. század, nemcsak sikertörténet. Mint minden forradalmi háborúnak, ennek is vannak áldozatai, van profitja és deficitje. 

Ami egyre több – az egyre kevesebb?

Rudolf Scharping, német hadügyminiszter panaszkodik: a CNN-ből kell megtudnia, mi történik Koszovóban (Belgrádban), a NATO központból nem kap használható, tájékoztató híreket. Háborgása jogos: ő az egyik legfőbb partner. Mikor idehaza a HM illetékesei tájékozatlannak bizonyultak, még azt lehetett mondani, hogy friss tagok nem kapnak meg mindent. 
De felejtsük el egy pillanatra a hivatalos felek tájékozottságát – lehet, hogy többet tudnak, csak nem illik vele kérkedni – mit tudunk mi, civilek, gyalogos újságolvasók? Kb. egy tucat képet láttunk Novi Sadról, Belgrádról, több százat a menekültekről, mindkettőből többet ismételten. Pont. Hogy mi van valójában, azt itt-ott elcsíphetjük, a TV 5-ből, vagy az olasz tévéből, netán egy-egy telefonos bejelentkezésből a RTL Plus-ban vagy másutt. A mozaikot ki-ki úgy rakja össze ahogy akarja: teljes képe úgysem lesz soha. A szerbek kitiltották a CNN-t meg a többieket, a saját tévét szétbombázták – most aztán sötét van, illetve ki-ki a maga célzott-ellenőrzött híreit adja: hogy mi történik, hol, hogyan, mennyi, micsoda – azt majd (talán) a háború tán lehet megtudni. Vagy akkor se. Amiben az a bosszantó, hogy közben nyomják a rizsát az információs társadalomról. Miután évekig szidtuk a totalitáriánus propaganda technikákat, most észre se vesszük, hogy e technikák csapdájában vagyunk, – csak másképp.

Persze: hadititkok. Ami rendben is van, habár… De ahogy én látom, az információs társadalom generálja a valamilyen okból nem tudható dolgok halmazát. Vannak üzleti titkok, aztán gazdaságiak, megint másutt személyiség-jogok miattnem lehet valamit megtudni,aztán a nyomozás érdeke miatt, netán politikai okokból, vagy mert egyszerűen elveszett a papír (hard disc), amire fel volt írva a dolog, mindegy: az embernek az az érzése, hogy állandóan nő az információt blokkoló instanciák tömege. Technikailag túlfejlődtünk – információs társadalomban élünk, körülvesz a világháló, a mobil, az e-mail – gyakorlatilag viszont egyre nehezebb a fontosabb infók magváig eljutni. Már gyanakszom, hogy az infó-tömeg épp szaporodásával pusztítja önmagát, például úgy, hogy a kulcsjelek eltűnnek az adatszemét burjánzásában, azok nélkül pedig megnézheted magad. Legalábbis egyre könnyebb eltévedni az információk tengerében. Ha még egyáltalán érdekli az embert. Mert én pl. úgy vagyok, hogy egy idő után lekapcsolok és nem is érdekel az egész, mesélhetik így is, úgy is, a lelkem mélyén úgy érzem, kamu az egész. Itt is lehet manipulálni az embert…

Az viszont vigasztaló, hogy szemben a korábbi korokkal, a letiltott információért lehet harcolni: az Interneten pl. ha nem ezen a site-on, akkor másutt, valahol csak találsz adatot, ténymorzsát, értelmezést. Koszovóról legalább tíz honlap található: jugó, NATO, svéd (pacifista), Kanadai (semleges), háború-párti (legalább három) stb. Legóként összerakhatod saját helyzetelemzésed: a kép így sem lesz teljes, de ne legyél telhetetlen, ez legalább a tiéd. 

A póráz

Az igazi manipuláció nem az információs csap elzárása, hanem az infó-folyam strukturálása, kontextusa, tálalása: az IT azt a látszatot kelti, hogy mindent (sőt még többet is mint ami szükséges) megkapsz, ám valójában semmit sem érthetsz, mert hiányoznak a kulcsadatok, azok a vezérhangyák, melyek nélkül nem tudod összerakni a puzzle-t. A volt SZU déli karéján egyre több tagköztársaságban terjed a muzulmán fundamentalizmus. Először csak Türkmenisztánban, aztán a többiben. Aztán Törökország, egyik napról a másikra békülékenyebb hangot ütött meg Oroszországgal. Érdekes. Aztán kiderült, hogy a déli tagköztársaságok leszakadását Irak-Irán fedezte, támogatta. Ekkor vált érthetővé a puzzle: Törökország nem szeretné magát bekerítve látni a fundiktól…
Az IT manipulációját –most felejtsük Koszovót – nem valakik csinálják, a rendszer ilyen: az igazi titkokat rejti, ki kell bányászni. Akinek sikerül, jól jár, akinek nem hoppon marad. Az igazi információ egy sor komplex adatból áll össze, összeállításához valóban kombinatív elme kell, ha netán szétesve tálalod az adat-darabokat, azok úgy nem érnek semmit. Itt van pl. egy gazdasági adat: az amerikai és az európai államkötvény hozama között egyre nagyobb az eltérés. Fontos füles, bár még nem látszik rajta. Ugyanakkor tartalma több hetes „adatkutatás”, amiből kirajzolódik a kétféle hozamgörbe viselkedése, az ottani 30,az itteni 10 éves kötvénytípus felesleges mozzanatainak leszámítolása, meg a trend felrajzolása és az a hipotézis, hogy tartósnak látszik. Mindez akkor válik infóvá, ha van hozzá „kulcs”. Nevezetesen, ha tudod, hogy a hozam-növekedés Amerikában a fellendülés végét szokta jelenteni, így feltehetően most is ez a helyzet. Ez a hír egy profi befektetőnek – ha időben kapja – akár több milliót is hozhat.

Ugyanakkor mi sem könnyebb, mint ezt az apró adatot – miszerint a hozamgörbék különböznek – eltemetni az ezernyi irreleváns tény közé. Ha nem kap valamilyen interpretációt, nem mond semmit, se a befektetőnek, se a brókernek, pláne nem az újságolvasónak, – legfeljebb néhány jó szemű elemzőnek tűnik fel. 

A manipulációt az segíti, hogy mivel az infó árú, érdekesnek is kell lennie, az infotainmentben viszont bármi előfordulhat: a normál kereskedelmi tévé csak akkor marad talpon a versenyben, ha szórakoztatva mutatja a híreket – hír és szorcsi vegyesen terítődik, döntsd el, mi lesz a te híred a mai estére. Akinek nincs más forrása – annak marad ez a keverék. 

Radzsák és páriák

Vagyis az információs lánc legaljára kerül. Mert az IT-ben kettéoszlik a társadalom – vannak/lesznek akik meg tudják szerezni maguknak az infót – van számítógépük, hozzáférési lehetőségük, tréningben vannak, tudnak angolul stb;. és vannak/lesznek infó-páriák, akik – anyagi okokból – nem tudnak hozzáférni a forrásokhoz, így aztán csak azt eszik, amit a tömegkommunikáció ad nekik. A két csoport gyorsan távolodik egymástól, s mondanom sem kell, a különbség léte és növekedése üzlet is: a trágyát csak a veréb eszi meg, s el is van vele. Az az arány viszont hogy a társadalom egészéhez képest nő vagy csökken az információ teljes skáláját elérni képesek hányada nem üzleti kérdés: a társadalom egészséges vagy torz fejlődésének feltétele. 
Csapda pedig van bőven. Itt van mindjárt a hardware. A pária létből kikerüléshez látszólag a legegyszerűbb lépés a gép beszerzése: ma már nem olyan drága, hogy elérhetetlen lenne. Valójában ez is egy trükkös közgazdasági csapda: a gép nem térül meg. Részint minden korábbi technológiánál gyorsabb az erkölcsi kopása, részint nem mérhető megtérülése. Csak azt lehet tudni, hogy két-három év múltán el lehet dobni az akkor csoda-gépnek számító ketyerét, mert rajta már nem megy az új program, az Internet, meg ami még kitalálódik. A csapda ott van, hogy aki egyszer felszerelkezik két-három év múlva ismét pária lehet, hacsak… (Gondoljunk csak a Sulinet nagyszerű programjára: ez a csapda lett végzete.) Vagyis a hardware-rész is gazdagság-függő tényező: ki az, (melyik társadalom az?) aki/ami megengedheti magának a megtérülés nélküli állandó fejlesztést? 

Emellett a pária lét társadalmi méretekben, sőt régiókban jelentkezik: hol lesz olyan vidék, ahová még az Internet se jut el? Már pár év múlva is lehetetlen lesz onnan kikerülni…

És ha jól meggondolom, a radzsa-lét sem nagy dobás: csak a társadalmi tudás zéruspontjára került, jobb a starthelyzete. Vagyis okosabb nem lett. 

Mibe kerül?

Ha már az áraknál vagyunk, mibe kerül egy füles? Neked annyiba, amennyi idő (pénz, energia) révén tudod magad átverekedni a felesleges, netán egymásnak ellentmondó adatok tömegén. És akkor még ott van a jel-paradoxon: az információ önmagát pusztítja, vagy zabálja fel. Ami látszólag képtelenség, hiszen a hírek, infók egymás mellé rakódnak, vagy egymásra épülnek. Mégis egy idő után elkezdi önmagát megsemmisíteni, mint valami sci-fi gépezet. Peter Drucker, a tőzsde guru említette, hogy az adattömegben az az infó, ami szokatlan. A többire nem kell figyelni. Ha viszont a szokatlant ismétlik, állandóan csak azt mutatják – egy idő után láthatatlanná válik. 

Gazdaságilag viszont úgy működik ez az egész, hogy az adatszemét – a felesleges infó-tömeg, reklám, data-szmog – tartja el a létfontosságú tudásanyag terjedését. (Az e-commerce – az elektronikus kereskedés és velejárói nélkül nem épülne ki az egyre gyorsabb gazdagabb információs sztráda), a felesleges adatok jobban fizetnek, mint a vitális hírek. Az információs társadalmat az élteti, ami megfojtja –az IT fejlődése nem más, mint e paradoxon mindennapos megoldása és újrateremtése.

Egyébként ma már összehasonlító elemzések mutatják, hogy Amerika azzal gyorsította fel a 90-es évek gazdaságát, hogy az Internet-használat majdnem ingyenes lett: helyi beszélgetések díjtétele elhanyagolható, akár on-line is dolgozhatsz, – ami üzletre lefordítva azt jelenti, hogy hihetetlen sebességgel indult be az e-commerce (elektronikus kereskedés) szatócsnál és a tőzsdén egyaránt, – ez pedig gyorsítóként hatott a technológia szektorra, valóságban is, meg a börzén is. Európában még nem hisznek ebben a varázslépésben, (idehaza még kevésbé) – de a versenyhelyzet előbb utóbb ki fogja kényszeríteni a magáét ezen a téren is.

Az emberi komponens

A végére hagytam az együttélés kérdését: hogy ti. mit lehet még elviselni? Főnök barátom meséli, hogy napi 140 e-mailt válaszol meg, szaklapok hetek óta állnak ágya mellett, képtelen egy tárgyalást végiggondolni, mert állandóan szól a mobil, (vagy a személyi hívó), ha kikapcsolja leszúrják a nála nagyobb főnökök. És ez csak a napi rutin. Ha komolyabban benne élne az információs társadalomban akkor még itt lenne az Internet – néhány home page-t kötelező végigfutni legalább egyszer. A legnagyobb baj, mondja, hogy nincs idő egy kávéra a kollégákkal, pedig a legfontosabb dolgokat csak úgy lehet megtudni, ha az ember egy kicsit pletyizik: a titkok szájtól fülig terjednek és nem az Interneten. Hogy levegőt kapjon, hol ezt, hol azt hagyja ki – elereszt néhány e-mail-t, nem hívja vissza, akit nem fontos inkább smúzol egy kicsit a másik főnökkel valamilyen konferencia alatt… Képben van. De felesége panaszkodik: aritmia, magas vérnyomás, – fél… 
Az mondják, ez a technostresz, modern betegség: több az infó, mint amennyit be lehet fogadni, és sokkal több, mint amennyit még kezelni lehet. Ma már olyan kézikönyvek jelennek meg, melyek a védekezésről szólnak, hogy szűrjed, kerüld ki az adatszemetet – pusztán a túlélés érdekében. (pl. David Shenk: Data Smog, <Adat szmog>) Ha nem teszed, felfalnak az adatok… Persze ez is túlzás, mint az IT legfontosabb tényei, de azért jellemző. Kinőjük.

Viszont jellemző az IT paradox voltára, hogy a tőzsdén a legfontosabb füleseket még ma is a személyes jelenléttel, – szájtól fülig alapon – lehet beszerezni: aki nincs ott, lehet a legjobb Bloomberg-gépe, (szuper tőzsdei adatelemző ketyere) járathatja a nagyszerű Newsletter-eket, biztos, hogy kimarad néhány nagy üzletből. Vagyis, hogy a „neked mondom…” még mindig jobb adatforrás, bár a világban egyre kevesebb ez a típusú, személyes érintkezésen alapuló (un. „kikiáltásos”) rendszer.

Van aztán egy olyan rétege a dolognak, amiről senki se tehet, ilyen a korszellem, hogy ti. minden „információ” lett: a film, a reklám, a levél, a szerelmi vallomás, egyre megy. S ha már így, akkor nem csoda, ha az információs csatornán érkező „anyagról’ eldönthetetlen, valós vagy csak kép, hír vagy szmog. Régen a felhevült nézők meg akarták megverni a színészt az előadás végén, mert Jágóként gonoszkodott. Ma már arrébb vagyunk: egy községben az orvos kapta meg a magáét, mert nem tudta feltámasztani a halottat, úgy ahogy azt a Vészhelyzetben mutatták. 

Advertisements