A válság I. felvonása – 2007 augusztus

2007 tavaszán-nyarán hitelválság robbant ki, előbb Amerikában, ami átterjedt Európára és Ázsiára is. Az „elégetett” tőkét több százmilliárd dollárra becsülik. (De ennek többszöröse is szerepel az elemzők kezén.). Hitelválságnak nevezik, ám jóval több annál – a pénzügyi szféra egésze belelóg, és sokféle elágazása volt/van.

Globális világunkban rég volt pénzügyi megrázkódtatás – az utolsó, a Dél-kelet ázsiai, úgy tíz éve lehetett. Közben nyugi volt. Elszoktunk tőle, a világ elfelejtette, hogy ilyen is lehetséges. Most kitört egy kisebb hitelválság. Mi volt az oka? Könnyű lenne úgy felelni, hogy a szemét adósok nem fizették vissza a kölcsönöket ezért tönkrementek a hitelezők. Valójában komplex jelenség ez, számos oka volt, s ezeknek az okoknak javarésze a rendszerben magában rejlő kockázat (systemic risc) – Eddig nem törődtek vele, – szerintem eztán se fognak, de ezután senki sem mondhatja, hogy nem tudta. A válság – figyelmeztetés volt.

Mozaikokat sorolok a mit-miért-hogyan-ról, – ám igazán az érdekel, ami megmutatkozik az újkapitalizmus rejtett szerkezetéből.

 

Mozaik Nr 1

A történethez legalább 2002-ig kell visszatekinteni. A virágzó amerikai ingatlanpiacra. A housing boom következtében az ingatlan árak még tavaly is szaporán mentek felfelé, minek következtében akinek volt ingatlana, egyre gazdagabbnak érezhette magát, mert telke/háza egyre többet ért, – rohantak is jelzálog hitelükhöz plusz-kölcsönöket felvenni, – és vásárolni, vásárolni.

Másrészt pedig a piac is csábított: tele volt pénzzel, a bankok meg kínálták a kölcsönöket, mert ahogy mondták: „túl sok pénz üldözött túl kevés befektetési lehetőséget”. (Az alacsony kamatláb miatt olcsó volt a pénz. Akkor – 3% körüli) Annyira kellett a bankoknak a palimadár, akire rátukmálhatták a kölcsönöket, hogy sokszor fedezet nélkül is adtak jelentős hiteleket. A hitelvizsgálat felszínes volt, majd el is maradt. Pláne nem nézték, hogy mire megy a felvett hitel. (Soros György ez utóbbi gyakorlatban látja a mai pénzpiac rizikóját.)

Aztán, pár évvel ezelőtt beindult egy új üzletág, a korábban a „fekete listás adósok” is vehettek fel hitelt, (ezt nevezik szaknyelven sub prime loan-nak.)n. Természetesen magas – mondjuk 20-24%-os – kamatra, amihez még 10-15%-os kezelési költség, biztosítási díj stb. jön…. A pasi felvesz 100 dollárt, – ennyit kell majd visszafizetnie, ám csak 40-45 dollárt jut neki… És mégis éltek ezzel a lehetőséggel. De ez a kölcsönzés – látszatra – a fedezeti alapnak, vagy banknak is öngyilkos vállalkozás volt, mert a madár már első kölcsönét sem tudta visszafizetni. Csakhogy volt háza. Ami, ha nem tud fizetni – a  ház a banké, vagy fedezeti alapé lesz… És csórókám máris meg van kopasztva. (Neve: kollaterális)

Érdemes volt tehát kockázatos kölcsönt kihelyezni. Igaz, többnyire szegényebb, alsó középosztálybelieknek, színes bőrűeknek, gyerekét egyedül nevelőknek nyomták. Olyanoknak, akik nem tudnak perre menni, ha kell. Márpedig ez a hitel-forma tele van simlivel. (Civilszervezetek „ragadozó hitelezésnek” nevezik…) Lehet persze azt mondani, hogy nem kötelező ilyen rabló feltételekbe belemenni – viszont sehol se nincs kiírva, hogy vigyázat, pofára eshetsz. Ezért is ment a bolt.

A jelzáloggal (mortgage) foglalkozó bankok, fedezeti alapok – hedge fund-ok – jól kerestek ezen az üzleten: korábban is nagy kockázatra specializálódtak, és nagy tételben – 100 millió körül – játszottak. Saját töke mellé nagy bankoktól kértek kölcsön és azzal játszottak. Korábban is megvásárolták az adósságot bagóért, újracsomagolták, részvényként, kötvényként vagy úgy nyersen eladták. Most a másodlagos kölcsönökben utaztak. Amíg felfelé mentek az ingatlan árak – ez jó buli volt. Csak nyerni lehetett rajta – és egyre többen haraptak ebbe a szeletbe. Veszélyes játék volt kezdettől fogva, de mindenki úgy tett, mintha minden rendben lenne. Hiszen az amerikai gazdaságot a vásárlási láz tartja fenn, mert hogy akkora az államadósság, meg a lakossági eladósodás…. Szóval, amíg van vásárlás addig jó. Persze hitelre. Amiből nagy lufi keletkezett. Az idén tavasszal az okosok már sejtették, hogy baj lesz, csak azt nem tudta senki, mikor.…

 

Mozaik Nr. 2

Aztán – egyik pillanatról a másikra – -összeomlott az ingatlan piac, egyre kevesebbet értek a házak, – nem lehetett őket már eladni. A ház kevesebbet ért, de sokan a régi – magas – ár után fizették jelzálog-kölcsönük kamatait. Ami szívás. Ugyanakkor jócskán megemelték a kamatlábat: a túlköltekezők nem tudták fizetni a részleteket, kb. – jöttek a rettegett telefonos felszólítások (margin calls), hogy nem 80 dolcsit hanem 110-et kell fizetni, és az ügyfél különben is el van maradva a törlesztéssel”. És az adós nem tud törleszteni. Több millió nem fizető adós keletkezett. Ez a tömeges fizetésképtelenség még elment volna (ott a ház, amire spekuláltak), csakhogy épp ezek az ingatlanok váltak eladhatatlanná, hiába szolgáltak fedezetül a kölcsönöknek. A nagy bulinak vége lett.

Az a fura, hogy spekulálni még mindig lehetett, mert még mindig hozott profitot ez az iparág. A fedezeti alapok a tönkre ment ingatlantulajdonosoktól – megint csak bagóért – felvásárolták a kölcsönöket: újracsomagolták (pl. mint részvényt) és piacra dobták. A hedge fund-ok kedvenc modellje volt ez a módszer. (Korábban bejárta a sajtót az a hír, hogy Zambia 4 millió dolláros befulladt kölcsönét megvásárolták, újracsomagolták és behajtották – ami a fedezeti alapnak többszörös pénzt hozott. Az már más lapra tartozik, hogy az ország HIV ellenes programját be kellett zárni…:(Ld. Der Spiegel 2007. 06.07., és HVG, július 28) ….  Azért ez meleg agyrém: az adósságot részvényként el lehet adni, és aki megveszi – keres rajta…

A mi történetünket illetően: a fedezeti alapok számára a másodlagos hitelpiac még jövedelmezett egy ideig, ezért aztán több száz milliárdot kockáztatott. Az utolsó utáni pillanatban ezért ment lépre néhány európai és ázsiai bank is. És persze a befektetők is beugrottak: jó hozamot ígértek, hiszen a legjobbak 30-40% körül teljesítettek. Kit érdekel itt a kockázat?)

Végül azonban a tömeges fizetésképtelenség a fedezeti alapokból is kiszippantotta a pénzt. – egy tucat hedge fund-ról lehet tudni, ami becsukott, vagy felfüggesztették. Az első cirkuszt egy komoly pénzintézet, a Bear Stearns három hedge fundja okozta – az anyacég magabiztosan felajánlott három milliárd dollárt, hogy aki bennragadt, kifizeti. De csak másfélre futotta, aztán lehúzta a redőnyt. Aztán a BNP Paribas három fedezeti alapja, meg a Goldman Sachs amerikai befektetési bank hedge fundja szerepelt a címlapsztorikban, meg néhány távol-keleti bank. A hitelválság globális jelenség lett.

 

Mozaik Nr. 3

Igen ám, de ezek a fedezeti alapok nemcsak saját pénzzel játszottak, hanem bankokéval is. Sőt, saját pénz általában 5-15%-ra futotta, a többit kívülről hozták. (Volt már ilyen, az 1998-as nagy bukásban szereplő LTCM nevű elit-hedge fund 10%-nyi saját tőkére vett fel 100szoros pénzt a bankoktól, és ezzel kockáztatott 1000szeres összeget – amibe aztán bele is bukott. (Elszámították magukat.) A számokkal csak az arányt jelezem, a tényleges dollár összegek természetesen másképp néztek ki. A bukás után – Greenspan, akkori Fed elnök utasítására – több mint fél tucat banknak kellett rohannia, hogy összedobják a hiányzó pénzt – kb. 10 milliárdot – nehogy beüssön a „dominó effektus”.)

Vagyis a bankokat is bevonták a magas kockázatú játékba – akár úgy, hogy a bankárok óvatlanok voltak, akár úgy, hogy a „nagy haszon csak nagy kockázattal érhető el” jeligére maguktól ugrottak ilyen vállalkozásokba. Mert úgy spekuláltak, hogy amibe befektettek, az pillanatok alatt dupláját fogja érni. Egy darabig működött is ez a számítás. Csakhogy idén tavaszra fordult a lapjárás, a milliárdos befektetések sora befuccsoltak, a hedge fundok meg nagy kalap pénzzel lógtak a bankoknak, olyan tételekkel, amit már nem tudtak visszafizetni. A fedezeti alapok, és jelzálogkölcsönök, kockáztatott tőkéjét – globális méretekben – a Wall Street Journal szakértője négyszázezer milliárdra teszi. (2007. aug. 10) Ha csak egy nullával kevesebbet hiszek el a hírből, az is hajmeresztő…

Azért itt megállnék egy picit. Mert ez már rendszerhiba. A bankokat ellenőrzik, a bankoknak átlátható könyvekkel és nyilvános stratégiával kell rendelkezniük – a fedezeti alapoknak nincs ilyen kötelezettsége, alig vannak szabályozva. Már vagy öt éve folyik az amerikai kongresszusban a harc, hogy tessen már törvényileg szabályozni ezeket az alapokat, tessék megteremtetni a kötelező átláthatóságot, hogy a befektető tudja, mi van, mit várhat. Nos, ez a transzparencia-törvényjavaslat mindmáig nem ment keresztül – mindenféle látszat-megoldások születtek ugyan, de a lényeg, a fedezeti alapok átláthatósága, (hogy tudd, mit csinálnak, meg hogy kb. mit várhatsz)  – soha. Bízzuk a piacra, az megoldja. Hát nem oldja meg.

A hedge fundok ezzel nyertek. Öt év alatt ezer százalékkal nőtt ez tőkeforma. Mellé pedig kinőtt az private equity, – az a fajta részvény, amit nem tőzsdén jegyeznek. Magán részvény. Mert a börzére vitel számos keresztkérdésnek teszi ki a céget – a private equity viszont ettől kíméli meg a befektetőt: nincs transzparencia, azt csinál (majdnem) amit akar. Ez a két posztmodern pénzügyi formáció mintegy kettéosztja a pénzpiacokat: vannak a hagyományos, átlátható formációk, (részvények, kötvények) és az át nem látható, titkosított alakzatok. Ez utóbbié a jövő – mert itt a maga ura, nem lát bele hatóság, bankfelügyelet, regulátor, média, – és persze a kisbefektető sem. De épp ez adja charme-ját. (A Financial Times írta, hogy olykor egy takarítónő magasabb százalékkal adózik, mint egy milliárdos PE-cég…június 11.) Ezek a szabályozatlan piac-formák szépen le fogják váltani a mai tőzsdeformákat. Újabb kockázati tényezőket termelve.  .

Fentebb azt mondtam, hogy a bankok is beléptek ebbe a kockázatos játékba. Óvatlanok voltak? Nem, hiszen megkérdezték a célbavett fedezeti alapról hitelminősítő intézetek valamelyikét. A Bear Sterns három fedezeti alapja úgy bukott, hogy előtte a hitelminősítők kitűnő osztályzatot adtak műveleteikre. Vagyis a befektető, nyugodt lehetett: a sub-prime –mal, vagy más kockázatos ügylettel kapcsolatban, nincs veszély. Van róla papír. Vagyis: ez a mostani hitelválság nem kenhető egy, vagy két játékosra: ez soktényezős parti, a rendszer nem szűrte ki a globális veszélyeket. És még azt se lehet mondani, hogy a hitelminősítő a hibás: mivel a fedezeti alapoknak nincs mindenki számára nyilvános könyvelése, a hitelminősítő maga is csak a hasára ütött.

 

Mozaik Nr. 4

Modell példa arról, hogyan keveredtek bele bankok a magas kockázatú játékba: (A német IKB bank.) A stuttgarti bank, 27 milliárddal ragadt bent az amerikai piacon. (Előbb csak 3.5 milliárdot vallott be, aztán hetet, államügyész kellett ahhoz, hogy kiderüljön az igazság. De korábban senki se vett észre semmit…) Ezúttal  a „hogyan történt” sztorija az érdekes. A bank Amerikában nem saját nevén futott, mert mint német középbank nem játszhatott a nagy kockázatú amerikai jelzálog és sub prime piacon. Ezért – másokkal közösen – létrehozott egy hedge fundot, (Rheinland Funding Capital Corporation), off shore működtetéssel, (székhely valahol La Manche csatorna egyik szigetén.) Vagyis a hazai (német), valamint amerikai piacon senki se tudta, hogy mit csinál a bank „titkosított karja”. Ennek az alapnak működési területe a jól tejelő amerikai másodlagos kölcsön-piac volt, – csakhogy a bank vezetői nem vették észre, hogy későn léptek be erre a kockázatos terepre. Amikor kitört a hitel-válság Amerikában, az IKB (és a Rheinland) bent ragadt: kiderült, hogy a sok kacatot, amit összegyűjtöttek a tönkrement adósoktól (házak, telkek) már nem lehet eladni. Nem maradt pénze, és ekkor már nem tudta visszafizetni kuncsaftjai pénzét. De nemcsak a bank, a befektetők is hibáztak: azért jöttek ide, mert itt magas hozamot ígértek. Arra már nem figyeltek, hogy ez a játék igen veszélyes. Ennél is rosszabb, hogy ha meg akarták volna nézni, hová teszik be a pénzüket, az sem sikerült volna: a bank könyveiben ugyanis nem szerepelt ennek az alapnak pénzügyi kimutatása: ma már világos, hogy ez komoly hiba – már az államügyész is kutakodik. Csakhogy a rendszer még nem írja elő, hogy ilyen kiadások szerepeljenek a bank főkönyveiben. Sok a simli.

 

Mozaik Nr. 5

A folyamat eredménye: kisebb pánik lett. Elterjedt a hír: gáz van a bankokkal,  (ami persze nem volt igaz, de a pániknak nincs szeme–esze), a népek, — hogy mentsék, ami menthető — elkezdték kiszedni a pénzt a fedezeti alapokból, meg a bankokból. Igen ám, de ha egyszerre rohanják meg a bankokat a betett pénzért, nem biztos, hogy a bankoknak van annyi pénzük, hogy mindenkit egyszerre és azonnal ki tudjon fizetni. Hiszen a bank tovább kölcsönözte, amit beszedett, a pénz épp kint van, magyarán: cash épp nincs.

Ekkor jött a „tűzoltás”: az ECB (Európai Központi Bank), meg a Fed (amerikai központi bank) hatalmas tőkét injektált a bankrendszerbe, hogy mindig legyen pénz, a kuncsaftoknak is, meg a bankközi pénzpiacon is. (Európai bank: 130 milliárd dollárt, majd aug. 13-án 65 milliárdot nyomott a piacba, az amerikai Fed többször, összesen 68 milliárdot, ezt a húzást a Bank of Japán is követte,. hat milliárddal.) Ez az életmentő lépés még a Nagy Válság (1929) tanulsága: akkor az volt legrémesebb, hogy a bankok nem voltak likvidek – nem volt pénzük, amit a rohamozó betéteseknek vissza tudtak volna adni. Azóta a rendszer alapvető védekezési intézkedése a likviditás biztosítása. Ha egy bank nem tudna fizetni – annak beláthatatlan következményei lennének. Egyik becsődölt bank döntené a másikat. Ez a „dominó hatás”. Amire – a globális világban – nagyobb esély van, mint bármikor korábban: minden bank függ a másiktól. Már a válság elején látható volt, hogyan kerültek bajba olyan európai bankok, melyekről korábban senki – még a bankfelügyelet se – tudta volna hogy érintve lehetnének az amerikai hitel-válságban.

Csakhogy a központi bankok tűzoltása – nap, mint nap beinjekciózott milliárdos „segítség” –  kétélű fegyvernek bizonyult: az intervenció egy pillanatra megállítja a krízis elmélyülését, de egyben növeli is a hisztériát: „annyira rossz a helyzet, hogy a Fednek kell beavatkoznia?” A sok százmilliárdos injekció csak mélyítette a válságot, egyre nagyobb bankok kerültek nehéz helyzetbe…

Mellékesen: mivel a bajbajutott bankok is felelősek voltak a pénzügyi válságért, ezért az ilyen „kimentő” akciót rossz szemmel nézik: moral hazard-nak nevezik, ami azt jelenti, hogy nyugodtan simliskedhetsz, kockáztathatsz abszurd tételekben – úgyis kiváltanak, mert senki se mer egy világválságot kockáztatni. Most mégsem ez a hangulat kezdett terjedni. A kisbefektetők egyre kevésbé hittek a pénzügyi rendszer megmenthetőségében. Az összeomlás közeledett. Egy ausztrál sztár-elemző már Amerika végét jósolta.

 

Mozaik Nr. 6

Aztán – mint a mesében – egy pillanat alatt elmúlt a válság rémülete. Augusztus 17-én kora délután a Fed rendkívüli ülésén 0.50%-kal csökkentette a prime discount rate-et (a kamatlábat, melyen a bankok egymásnak kölcsönöznek…) Abban a pillanatban megfordult a New York-i tőzsdék trendje, ami eddig zuhant, viharosan emelkedni kezdett, a csőd előtt álló jelzálog bankok egyszerre jobban érezték magukat, a rendszer fellélegzett. És mivel New York váltott, a világ is optimistább lett: Európai tőzsdék szárnyaltak, Ázsia – némi késéssel – fellélegzett. (Micsoda hatalom van a Fed kezében – gondolj csak bele… Abszurd világ…)

A nagyobb válságot elkerültük, de a rendszer továbbra is sérülékeny. A jelzálog-részleg a rossz hitelek tömegétől omlott össze. De a gazdaság egészét ugyanez a baj terheli, mint ami ezt a válságot okozta: az egész amerikai gazdaság hitelre épül, a nagy kivásárlásokat, cégfúziókat mind hitelből – olykor rossz minősítésű kölcsönökből – bonyolítják le. (Ld. a bóvli kötvény –  junk bond –  formációt, ami a 90-es évek összeomlását hozta, ismét tele van vele a piac.) Másrészt az ország eladósodott: Kína hitelezi a vásárlási lázat a költségvetési és lakossági adósságot. Viszont vásárlási láz nélkül nem pörög a gazdaság. (A GDP 70%-át a fogyasztás hozza össze…) Kellemetlen függés alakult ki Kínával szemben. E sokféle adósság továbbra is dolgozik a a rendszerben. Most megúsztuk, de a bomba ketyeg.

 

Mozaik Nr. 7.

Egy-két villanásra láthattuk azt, amit a tankönyvek „systemic risk”-nek neveznek: rendszerbeli kockázatnak. A rendszer ugyan jól bírta a rizikó-próbát, de egyben néhány órára betekintést engedett működésének cinikus (veszélyes) dinamikájába. A Nagy Válság szakadékába. Sok százmilliárd dollár égett el. A veszteségeket (tragédiákat) most kezdik számolni. Pl. hogy 1.7 millió háztulajdonos veszti el otthonát (!), meg hogy pár százezer kisbefektető  bukott ezen a partin. Másrészt meg azt, hogy a nagymenők ezen a válságon is kerestek. (A posztmodern pénzügyi eszközök ezt is lehetővé teszik.)

Ez van.

Everybody knows that the dice are loaded
Everybody knows the fight was fixed
The poor stay poor, the rich get rich
That’s how it goes
Everybody knows

(Leonard Cohen)

(2007. augusztus 22)
 
Utóírat. 2009-ből:
Ez volt 2008 augusztus végén. A relativ szélcsendet ujabb robbanás rázta meg. 2008 szeptember 15-én a negyedik legnagyobb befektetési bank, a Lehman Brothers csödbe ment. Fuld, a főnök egész szeptemberben harcolt – elul maradt a kormánnyal szemben: nem kapott mentőövet. A Fed és a pénzügy beáldozta – hogy a többit menthesse. Ám sem a Fed, sem Paulson PÜ miniszter nem vette észre, hogy a Lehman túl nagy ahhoz, hogy csak ugy csöndben eltünjön. Bukása láncreakcióként robbantotta a pénzügyi világot – az AIG – a világ lengagyobb biztosítója – azonnal 100 milliárdot kért a Fed-től, mert megingott, és rajta kivül még 2008-ban 28 ban omlott össze Amerikában és szerte a világban 2009 folyamán kb 90 pénzintézet. Csak Kína birta szuflával – ő a válság igazi győztese: világelső lett.
2009 szept. 8

 

Advertisements