A test gyarmatosítása

Az még rendben van, hogy évente ki kell cserélni a rongyokat, (tavalyi farmer, cipő? – ugyan kérem!); az is, hogy a lányoknak, (sőt ma már fiúknak is) másfél óránál kezdődik a napi make up, (a hozzávalók árát képzelheted), – mert csinosnak, szépnek lenni kötelesség. Igaz, nem ír fel a rendőr ha mulasztasz, de a közítélet ezt tukmálja rád. (Hol van már „sikkes topi” értelmiségiéknél?). Az igazi rémség dr. Frankensteinnél, azaz a szikés szépítkezésnél kezdődik, vagy már előbb a zsírleszívó, arcfeltöltő tűnél, hajbeültetési procedúránál (férfiak), – strapában, fájdalomban és forintban egyaránt. Ez már viviszekció, önkéntes alapon – igaz, a láthatatlan gyarmatosító sugalmazására. Az eredmény persze kétes. (Nálam az ajakfeltöltésnél szakad el a cérna: aki vékonynak találja sajátját, kicsit vastagítatja – de képzeld el, mi van, ha csókolózás közben rád szól, hogy ne, mert kipukkad…)

Ez a test inváziója: bár a gyarmatosításnak önkéntesen veti alá magát, aki megengedheti, ám egyre durvább nyomásnak enged. Ezt a nyomást észreveszi, mikor molett külseje miatt nem kap állást a cégnél, nem veszi észre, ha csak olyan akar lenni, mint Pamela Anderson, vagy Kyilie Minogue. Akkor csak az álom vezérli, az se magától, titkos rábeszélők sugallatát hozza az iparból: azt mondja, ez a siker kulcsa. És majd minden lehet segíteni, igaz, nehezebb esetekben inkvizícióra hajazó módszerekkel: ma már a vertikálisan hátrányos helyzetű (alacsony) embernek is van perspektívája: eltörik a combcsontját és nem engedik eredeti helyén összeforrni, hanem szép lassan széthúzzák, új csontosodás indul – nem folytatom…

A szikés, operációs bizniszről már sokan írtak, (persze főképp a műhibákról), ám a háttérben ott a csapda: a vágás-kitömés eredményeképp létrejön a nő/ffi klónja. Amivel azt akarom mondani, hogy a gyarmatosítás során kialakult mondjuk két-három alaptípus: – szőke barbie, barna dögös, fekte démon – a gyártósor beindult, – az utcán e három „trendi” fazonnal találkozol, legfeljebb a solizás mértéke tér el, lényeges különbség csak az extrákban lehet: full vagy fapados, mint az autópiacon…) Férfiban most a kigyúrt-tetovált-kopasz a sikk, – lányoknál fiús csipő-nagy mell, – az összetévesztésig. Akkor is, ha nem áll jól neki a tar fej, vagy barátnőjének a fiúfazon.

A külső gyarmatosításával párhuzamban folyik a belső: anorexiát nem adják ingyen, kell hozzá ez-meg-az, órára ketyegő étrend, beöntés, fiuk fél kilós „étrendkiegészítő”-dobozokkal rohangálnak (anabolikus szteroidok, vagy éppen étvágycsökkentők és testvéreik), szervízelik izmaikat, – vese, máj panaszkodik, romlik, kipurcan, mert károsít, mert adiktív hatása van. – Az invázió kellékei és mellékhatásai.

*

Szegényedik a városkép, (tűnik a vizuális sokféleség). Az egyentest talán még elmenne – ma már minden uniform, miért épp a testtel lenne baj? – de elképzelhető, hogy az, ami a gyártósorról legördül, nem képez szexepilt (se ffi-ben, se lányban), erotikus vonzereje csak, mint látványnak, azaz médiatárgynak van. A divatszociológia már rég tudja, hogy a nők egymásnak öltözködnek, hogy a divatlapok trendteremtői ötvenes hölgyek. Tudhatjuk hogy a test gyarmatosítása is egyoldalú információk mentén intéződik: kit érdekel, mi a másik fél igénye? Modell van (Barbie, Brittney Spears, vagy Nicole Kidman), a többi a klónozó dolga.

A kockázat nő, könnyen lehet, hogy rosszul jár, aki egy ilyen látványt komolyan vesz, netán hazavisz. (Otthon csalódik…)

*

Különbség van persze profik és civilek között. Akiket a tévében, reklámfelületen, moziban mutogatnak, azoknak teste természetesen nem a sajátja, az tőke, befektetési alap. A Puma sportcipő egy időre lemaradt a szabadidős szerelések cég-versenyében, aztán megvette Serena Williams-et és a márka ma repül a tőzsdén mint a madár. Aminek persze az a feltétele, hogy a lány mindig ugyanazzal a robosztus testtel hozza formáját a versenyeken. Férfiakat meghazudtoló deltákkal. Ugyanez a helyzet – másképp – Claudia Schiffer-rel. Nagyon ki kell számítani, mikor megy szülni, abból (úgy értem a testi alakváltozásból) mennyi kerülhet be a publicity-be, és hogy kell innen testileg is sikeresen visszatérni). Az ő esetükben a test – logo, aminek legkisebb változása milliós vesztességet/nyereséget jelent a tőzsdén, átrajzolódása pedig a teljes eltűnés kockázatát hordozza. (Annak idején Cindy Crawford anyajegyéről folyt vita, eltüntesse-e a szája sarkából – bárki ezt tenné – vagy az már a logo része: maradt.,)

*

A szép test – mánia, „puha” társadalmi kényszer, ám gyakorlatilag – mint láttuk – viviszekció. Eredménye viszont közszemlére kerül, – mindenki nézheti – ahol is kiderül: a nézőket is gyarmatosították, csak másképp. Azzal, amit esznek (gyorséttermi koszt, beletukmált italok, reklámozott étkek, állítólag a növekedési hormonnal nevelt marhahústól kövéredik az is, aki rákap erre a falatra. De mindenhonnan ezt kapod: legalább hat csatornán főznek, és szuggerálják, hogy milyen jó főzni és enni-inni. Ami kétségtelen, csak itt a gyarmatosító nyomja a rábeszélő szöveget, minek következtében az utcai nézősereg többsége túlsúlyos, – javarészt Hoghart-i, Daumier-i figura – mert persze az ember esendő, egyéb frusztrációit is az evés-ivás egyenlíti ki. Könnyű prédák vagyunk: „bévül” szabad keze van a gyarmatosítónak. (Legfeljebb elolvasol néhány figyelmeztetést az egészséges étkezés fontosságáról, gyümölcskúráról, vegetarianizmusról.)

Ám most jön a csavar: a gyarmatosító munkájának eredményét – a csodaszép testet a vizuális ítélőszék (utca, tévénéző, magazinolvasó) kritizálja, leszólja, – vagyis az a túlsúlyos, elrajzolt publikum cikizi, vagy sajnálja, akinek nyomására születtek ezek a mesterséges testek. Ugyanaz a közeg bünteti a késsel faragott arcokat, zsírleszívott combokat, – a figurát, amit a gyarmatosító hívott segítségül a kötelező testuniformis létrehozására. Mert nem állhatják meg szó nélkül, – („hogy néz ki az a srác a deltáival, nézd azt a deszka nőt!” stb.) A jól végzett leszólás után az ítélkező elnyúlik a tévé előtt bedob még egy sört.

Kettős tudat: a mai ember egyfelől igényli a szép testeket, részt vesz tehát a társadalmi nyomásban, amitől a lányok-fiuk mennek a kés alá, másfelől megszólja a végeredményt, boldogan gúnyolódik a faragványokon. Mert az egérút is piacosítva van: jó kövérnek lenni, hagyjanak a natúrkoszttal, modern konyhával békébe, enyém a testem, mindenkinek egy nagy fityisz.

De nem is ez a fontos: hanem a kontraszt. A vizuálisan másodrendűvé degradáltak (a nem-szépek) nézik a szép klónokat. Ez élteti a testpiacot, ez a munkamegosztás: a színpad és nézőtér – virtuális testvilág és köznapi rabszolgaság egymásra szabadítása. Így a nézőknek is jut valami, vigasztalásul magukat képzelhetik a szép modellek, cover girl-ök, színésznők, vagy fittnes-Mancikák helyébe: virtuális klóónozás. Olyan vagyok (lehetnék, ha akarnám). Más kérdés, hogy nem tudom akarni, mert jó enni, sörözni a tévé előtt, mert lám most is egy sörfajtára mondják, hogy ez maga a boldogság. És persze kis szadizmus is belejátszik ebbe az kárörömbe: mindenki ismeri a klónok kínját, hallott műtéteik fájdalmáról, a koplalás gyötrelmeiről. Már csak ressentimentből is lenézik a klónokat. („Úgy kell nekik, mit flancolnak, nézd meg Michael Jackson orrát”) Miközben (másik tudatukkal) irigylik a szépeket, a klónokat, – ez a paradoxon tartja fenn a gyarmatosítást: ezért érdemes” önkínozni, viviszekciózni, anorexiázni. Mert bár a többség látja-irígyli-lenézi átszabott tested, – mégis, legalább felfigyel rád. Ha nem lenne drukker-ellendrukker tábor, csodálat és irigység-mező, – leállna a testpiac.

Nagy pénzek forognak ám itt. Hajbeültetés 300ezer körül, mellplasztika 350ezertől, lézeres ránctalanítás 300-400 ezer között. Másrészt a hozzá tartozó berendezések gépek 25 és 50 milliótól, felső határ nincs, az üzlet (klinika) fenntartása …..De az már egy másik történet.

Habár voltaképp épp ez a test gyarmatosításának lényege.

Advertisements